Automatizáld ismétlődő folyamataidat, legyen több időd!

Automatizálás

„Legfőbb érték az ember!"
A történelem néha másképp értelmezte, de nekünk ez a véleményünk! Mert nem azért keressük a folyamatok gépek általi végrehajtását, mert nem szeretnénk emberekkel dolgozni, hanem mert van ezer más dolgunk amit nem tudnak gépek elvégezni. Illetve a jól kvalifikált, lojális, önálló munkaerő aranyat ér és annyiba is kerül!

Hol automatizáljunk?

Azokat a folyamatokat lehet kiváltani programokkal amik tipizálhatóak! Tehát minden esetben ugyanúgy kell eljárni, vagy könnyen leírható szabályok szerint dönteni. Minél több a kivétel, annál biztosabban fog rosszul működni a program! Érdemes tehát egyszerűsíteni és némi józan belátással változtatni mielőtt automatizálunk.

Hogyan automatizáljunk?

Nem szabad abba a hibába esni, hogy leülünk egy programozóval és elmondjuk neki ami az adott 10 percben eszünkbe jutott, mert túl sok mindent fogunk kifelejteni. A legjobb mód, hogy az adott folyamatot megfigyeljük egy időszakon belül és leírjuk a döntéseket és a döntések feltételeit. Igyekezzünk úgy viselkedni mintha mi magunk lennénk a program és megfelelő önmérsékletet tanúsítva nem eltérni a felállított szabályainktól. Ha egy költséges programozásról van szó, ahol nem biztos, hogy az automatizálás megfelelő eredményt hoz, oda a „pretotípus" fegyverét vessük be!

  • A prototípus az, ahol egyetlen terméket legyártunk, hogy megnézzük a tulajdonságait. Kipróbálhatóvá tesszük.
  • A pretotípus az, amikor úgy csinálunk, mintha az adott dolog (program, folyamat) létezne!

Hogyan is működik ez? Azokat a feltételeket és tennivalókat amit összeírtunk, hogy odaadnánk a programozónak, azt egy szakmailag nem hozzá értő, akár külsős embernek adjuk és megkérjük, hogy végezze el a feladatot pontosan a leírásnak megfelelően. Ne mérlegeljen sokat, ne gondolkodjon, csak csinálja! Természetesen mielőtt ránk gyújtja a házat szóljon, vagy készítsen jegyzetet az aggodalmairól! Ezzel a folyamattal elkerülhető, hogy tetemes programozási és átprogramozási óradíjat fizessünk ki, ha véletlen rosszul mértük volna fel a terepet elsőre.

Mikor automatizáljunk?

A mai magyar rög valóság leginkább a jó minőségű szakértő munkaerő hiányáról szól, illetve a munkaerő magas költségeiről. Vagy nem találunk megfelelő munkatársat, vagy nem tudjuk gazdaságosan foglalkoztatni. De indok lehet az is, hogy az adott jól dolgozó munkaerő más magasabb értéket teremtő feladatokat ,,nem automatizálható" is el tudna látni, de túlságosan elfoglalt az egyébként tipizálható feladatai miatt.

Nézzünk egy példát!

Képzeljük el, hogy egy webáruházat szeretnénk nyitni. Milyen feladatok automatizálhatóak benne?

Automatizálás folyamatábra

Termék feltöltés: Ha belső logisztikai vagy raktárkezelő rendszerünk van, akkor az árak és a raktárkészlet adatainak töltése biztosan automatizálható.

Termék ajánlás: A webshopokban a termékek ajánlása a látogató számára nem csak abból áll, hogy böngészi a kategóriákat és megnézi a termékeket, hanem a termékek mellett mást is ajánlunk számára, ami jobb konverziót, vagy nagyobb kosárértéket jelent. Léteznek intelligens rendszerek, amik a meglátogatott termékek alapján promótálják, reklámozzák a termékeinket. Ilyenek pl a Google remarketing eszköze, vagy a „Surányiék MI-je" is. Lehetőség van a webáruházakon belüli rendszert is használni, mint amilyen az Infoartnet AWE rendszere, ahol a látogató viselkedése alapján kedvezményeket, vagy eltérő ajánlatokat is kaphat. A mai rendszerek már nem csak a kosárban hagyott termékek miatt küldenek levelet, hanem akár a felhasználónak, ha elolvassa az egyik cikkünket, küldhetünk neki e-mailt is, írhatunk jóvá pontokat, kuponnal jutalmazhatjuk stb..

Ezek a termékajánló rendszerek a felhasználói élményt javítják és jelentős mértékben megnövelik az eladások mennyiségét.

Rendelés utáni folyamatok: A bejött megrendelések automatikus visszajelzései nem az automatizálás csúcsa! Megoldható, hogy a hozzánk beérkezett megrendelés elindítsa a megfelelő logisztikai folyamatokat. Ma ott tartunk a „fulfi lment" cégek korában, hogy úgy forgalmazhatunk terméket (szerezzük be, raktározzuk, csomagoljuk és küldjük ki az ügyfélnek, számlázással együtt), hogy mi soha nem is találkoztunk az adott termékkel! Nem állítok kevesebbet, mint hogy raktár és raktárosok nélkül, beszerző és szállító kollégák nélkül is lehet jól működő webáruházunk.

Kivel automatizáljunk?

Mostanában sok olyat lehet olvasni, hogy a marketing automatizációra (pl. Facebookon) épülő cégek dőlnek be az algoritmusok változásai miatt, vagy mert a nagyobb cégek a saját kedvük szerint változtatják a játékszabályokat. Sok példa van rá, hogy a nyílt forráskódú rendszerekkel olcsó kivitelezőnél indított webshop beindul, aztán feltörik, vagy egyszerűen 1,5 év alatt elavul és újra kellene kezdeni a tervezéstől, mert a kivitelező már nem elérhető. Kockázat mindig is lesz! Amit javasolni tudunk, hogy olyan rendszereket próbáljunk felfedezni és az üzleti folyamatainkba illeszteni aminek az élettartama hosszabb távra garantálható. Ott tudunk jelentős összegeket megspórolni automatizációval, ahol a program elkészítésének költsége hosszabb távon spórol meg bért és költséget. Ha több rendszert kötünk össze (számlázó, webshop, raktárkezelő, stb.) akkor mielőtt nekikezdünk nézzük meg, hogy cserére szorulnak-e a következő 2 évben.

A ma egyik kiemelt üzenete, hogy már nem elég, hogy webshopunk van és termékek vannak benne, mert sok webshop születik nap mint nap! Erős a verseny és az kerül ki nyertesen belőle, aki több információt szolgáltat, jobb minőséget, magasabb szolgáltatási szintet nyújt. Tehát az élő emberi munka a marketing oldalon, a termékek bemutatásán, ötletelésen, javaslatokon múlik. Ebben a helyzetben kevésbé engedhetjük meg magunknak, hogy olyan munkafolyamatokban használjuk a legfőbb értéket az Embert, ahol ki lehetne váltani automatizációval.

 

Megjelent az Infoartnet Magazin 3. számában.



Cikk nyomtatása E-mail