A manuális hírlevél küldés folyamata

Ez a fejezet utalásokat tartalmaz az egyes hírlevél felületekhez kötődő jogosultsági körökre és funkciókra. A site webmestere jogosult eldönteni és beállítani, hogy az egyes felületeket mely adminisztrátorok, milyen minőségben használhatják.

A hírlevelek előkészítését szinte bármilyen jogosultsági szintű adminisztrátor elvégezheti a "Rendszer/Levelezés/Előkészítés" környezetben, de a levelek tényleges kiküldéséhez speciális, cenzori jogosultság szükséges.

Az összes, hírlevelekkel kapcsolatos művelet - beleértve a levelek elő-, és utóéletének a kezelését - a "Rendszer/Levelezés" menüstruktúra alatt elérhető, de a levélküldési folyamat a kívánt eleme(ke)t tartalmazó Gyűjtőből is elindítható.

Az előkészített hírlevelek a "Rendszer/Levelezés/Cenzor" környezetbe kerülnek, ahol az arra jogosult adminisztrátorok (Cenzorok), azokat minden tekintetben (tartalom, megjelenés, címzettek köre) ellenőrizhetik, módosíthatják, majd a már kész leveleket el is küldhetik a beállított célcsoportoknak.

A "Rendszer/Levelezés/Elküldött levelek" és a "Rendszer/Levelezés/Beállítások/Levelezési log-ok" felületeket elérő adminisztrátorok nyomon követhetik és menedzselhetik az egyes hírlevél küldések státuszát, illetve technikai részleteit (cenzúrázás alatt, visszautasított, kiküldött, várakozó, hibás, stb.).

A "Rendszer/Levelezés/Beállítások/AutoCenzor" funkció lehetőséget biztosít a hírlevelek kiküldésének a programozására. Automatikus kiküldés esetén, biztonsággal a beállított időpont előtt ellenőrizni és aktualizálni kell a Cenzor felület küldésre előkészített tartalmi elemeit, mert a rendszer a beállított módon és időpontban, további beavatkozás nélkül továbbítja azokat, a hozzájuk rendelt címlistá(k)ra. Ezt a funkciót az "Automatikus hírlevél küldés" fejezetben ismertetjük részletesen.

A hírlevél előkészítése

1. Lépés: A hírlevél szöveges tartalmának összeállítása

Az első lépésben ki kell jelölnie azt az egy vagy több tartalmi elemet, amelye(ke)t a hírlevélben szerepeltetni kíván, majd tovább kell léptetnie a folyamatot a formai finomítások elvégzéséhez.

A tartalom kiválasztását a következő környezetekben végezheti el:

  • "Rendszer/Levelezés/Előkészítés", vagy a
  • "Tartalom/Tartalmak listája" felületen, a választott tartalmak Gyűjtőbe helyezésével.

A tartalom választó környezet a hírlevél küldés egyetlen elemére (folyamat, beállítások, opciók, megjelenés, stb.) sincs kihatással, csupán kényelmi kérdés.

A., Tartalom összeállítás a hírlevél kezelő környezetben
  • A munkafelület elérése és jellemzői

    "Rendszer/Levelezés/Előkészítés" -> Ez a listázó felület a tartalmi elemek automatikusan generálódó másolatait tartalmazza.



    Az ebben a listában jelölőnégyzetek segítségével kiválasztott listasorokhoz kötődő tartalmak képezik majd az összeállítás alatt álló hírlevél szöveges részét.

    A jelen listázó felület elemeinek másolat jellegéből adódik, hogy:

    • Egy új hírlevél szöveget előbb a "Tartalom/Tartalom felvitele" menüpont alatt létre kell hoznia, hogy az arról automatikusan generálódó másolatot - mint hírlevél tartalmat - itt kiválaszthassa.
    • A tartalom másolatokat módosítva - pl. lerövidítve, az aktuális célnak megfelelően átfogalmazva, képek és videók nélkül vagy éppen azokkal kiegészítve - lehet azokat hírlevélben kiküldeni, miközben az alapul szolgáló eredeti tartalmak változatlanul maradnak a weboldalon.
    A lista elemei a második oszlopban "Nem elküldött", "Cenzúrázás alatt", vagy "Elküldve" státuszokkal, illetve a hozzájuk tartozó ikonokkal vannak megjelölve.



    A lista elemeinek kezelése (az egy oldalon megjelenő elemek száma, lapozás, kijelölés, tartalom szűrés, sorbarendezés, stb.) megegyezik az általános listázó felületeknél már többször ismertetett módszerekkel.



  • Tartalom kijelölés

    A lista fejlécében és soraiban található jelölőnégyzetek segítségével választhatja ki azokat a tartalmakat, amelyeket az aktuális hírlevélben szerepeltetni kíván.



  • Továbblépés

    Miután a sorok elején lévő jelölőnégyzetekkel kiválasztotta az aktuális hírlevélbe szánt tartalmakat, klikkeljen az Eszköztár "Tartalom küldése" ikonjára, a folyamat soron következő felületének a behívásához (2. Lépés: Formai finomítások és ellenőrzés).



B., Tartalom összeállítás a tartalomkezelő környezetben, a Gyűjtő segítségével
  • A munkafelületek elérése



    • Tartalom/Tartalmak listája: Ez a listázó képernyő a potenciális hírlevél tartalmak eredeti példányait jeleníti meg. Az itt kiválasztott elemek képezik az aktuális hírlevél szöveges részét.

    • Gyűjtő: Ez a komponens közvetlenül az Eszköztár elemei előtt található. A Gyűjtő ikonja dinamikusan változik annak a függvényében, hogy épp mi történik a Gyűjtőn belül.



      Ennek a komponensnek egy önálló fejezetet szenteltünk a jelen használati útmutatóban (A Gyűjtő komponens funkciói és kezelése).

      A Gyűjtő annyiban kötődik a hírlevelekhez, hogy rajta keresztül is kezdeményezhető egy hírlevél kiküldési folyamata.
  • Tartalom kijelölés

    A lista fejlécében és soraiban található jelölőnégyzetek segítségével választhatja ki azokat a tartalmakat, amelyeket az aktuális hírlevélben szerepeltetni kíván.




  • A kijelölt tartalmak Gyűjtőbe helyezése

    A jelölőnégyzetes kijelölést követően - az üres Gyűjtő ikonjára klikkelve - helyezze a kiválasztott tartalmakat a Gyűjtőbe.





  • A Gyűjtő ürítése

    Ha a Gyűjtő nem üres (piros, vagy piros és kék csík látható az ikonján), akkor a tartalmak Gyűjtőbe helyezése előtt húzza az egérkurzort a Gyűjtő ikonja fölé, majd a legördülő választékból klikkeljen a "Gyűjtő ürítése" funkcióra és csak ezt követően helyezze be a kijelölt tartalma(ka)t.



  • A Gyűjtő megnyitása

    A Gyűjtő megnyitása egyaránt történhet a "Gyűjtő megtekintése" és a "Küldés hírlevélben" funkcióval. A két megnyitás eltérő felületeket eredményez, de ezek oda-vissza átjárhatóak.



    A "Gyűjtő megtekintése" opcióval történő megnyitás esetén a "Műveletek/Küldés hírlevélben" funkcióval térhet át a másik Gyűjtő felületre.



    A "Küldés hírlevélben" opcióval történő megnyitás esetén pedig a Gyűjtőben megjelenő ikonnal térhet át a másik Gyűjtő felületre.





  • Hírlevél kategória beállítása

    A Gyűjtőben lehetősége van az összeállítás alatt álló hírlevél kategorizálására. Ez a lehetőség az egyes levelek bármilyen szempont alapján történő csoportosítását teszi lehetővé, így a későbbiekben a visszakeresést könnyíti.



    Megjegyzés: A hírlevél kategóriákat a "Rendszer/Levelezés/Beállítások/Hírlevél kategóriák" felületen lehet karbantartani.



  • Továbblépés

    Ha a Gyűjtőbe helyezett tartalmak rendben vannak, klikkeljen az Eszköztár "Tartalmak küldése" ikonjára, a folyamat soron következő felületének a behívásához (2. Lépés: Formai finomítások és ellenőrzés).



2. Lépés: Formai finomítások és ellenőrzés

A megnyíló "Mail Center" felületen tovább finomíthatja és tesztlevelek küldésével le is ellenőrizheti az összeállított hírlevél megjelenését.

  • " opció

    Ha a fejlécben található "" jelölőnégyzetet aktiválja (vagy már eleve "pipa" van benne), akkor a rendszer a hírlevél elejére készít egy tartalomjegyzéket, az elküldendő érdemi tartalmaknak pedig csak a címét és a bevezető szövegét jeleníti meg. Ha ezt az opciót választja, akkor a teljes tartalmak majd a hozzájuk tartozó "Tovább olvasom" linkek hatására fognak megjelenni a címzettek számára. A "Tovább olvasom" linkek mindig az eredeti tartalmakra mutatnak.



    Ha a "" jelölőnégyzetet inaktiválja vagy üresen hagyja, akkor a beemelt tartalmak teljes terjedelmükben jelennek meg a hírlevélben, ezért értelemszerűen elmaradnak a "Tovább olvasom" linkek és nincs a levél elején Tartalomjegyzék sem.

  • "Előnézet küldése a bejelentkezett felhasználó e-mail címére" opció

    Ha a fenti elnevezésű jelölőnégyzetet aktiválja - és emellett az Ön aktuális bejelentkezéséhez egy érvényes e-mail cím is hozzá van rendelve -, akkor a kiemelt "Előnézet küldése" ikonra klikkelve, a rendszer csakis erre az egy e-mail címre küldi ki az aktuális tartalommal és beállításokkal rendelkező hírlevelet.





    Így leellenőrizheti, hogy a leendő címzettek a valóságban milyen formában kapják majd meg az éles hírlevelet.

    A tesztlevél kiküldését a program egy rendszerüzenettel visszaigazolja.



    Megjegyzés: Célszerű a leggyakrabban használt böngésző-, és levelező programokban legalább bizonyos időszakonként letesztelni a küldeményeket.

  • "" opció

    Ha az Ön aktuális bejelentkezéséhez nincs e-mail cím rendelve, vagy azt a jelen helyzetben nem tartja megfelelőnek, akkor - az előző jelölő négyzet üresen hagyása vagy inaktiválása mellett - a rendelkezésre álló mezőben megadhat egy tetszőleges, de élő e-mail címet is, ahová a tesztlevelet küldeni szeretné.

    A tesztlevél küldést ebben az esetben is a kiemelt, "Előnézet küldése" ikonra klikkelve kezdeményezheti.





    A tesztlevél kiküldését a program egy rendszerüzenettel visszaigazolja.



  • Továbblépés

    Ha a tesztlevelet formailag megfelelőnek találta vagy az előbbi ellenőrzést ki szeretné hagyni, akkor klikkeljen az Eszköztár "Tovább" ikonjára.





3. Lépés: A hírlevél címzettjeinek beállítása

A megnyíló Mail Center felületen akár tartalmi elemenként kiválaszthatja a célcsoporto(ka)t, ellenőrizheti a címlistá(ka)t, elvégezheti a leiratkozó szöveg(ek) karbantartását, majd a "Küldés a cenzornak" ikonra klikkelve, továbbíthatja a hírlevél tervezetet a Cenzornak.



Ha egy hírlevélben egyszerre több tartalmi elem szerepel - mivel a rendszer képes a leválogatásukra -, az egyes tartalmaknak lehet eltérő is a célcsoportjuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hírlevélben lévő tartalmak akár a címzettek más-más csoportjaihoz is küldhetők.

  • Regisztráltak hírlevelei box



    Ebben a boxban a honlapra valamilyen módon beregisztráltak adatbázisa található.

    A boxban annyi adatsort lát, ahány önálló "regisztráltak" adatbázis kapcsolódik a honlaphoz.

    Egy-egy sorra klikkelve megváltozik annak háttérszíne - ezzel mutatva a kiválasztás tényét -, a box jobb felső sarkában pedig megjelenik a kiválasztott adatbázis rekordjainak a mennyisége, vagyis a címzettek száma. Több adatbázis kiválasztása esetén, a címzettek száma összeadódik.

    Ha egy már kiválasztott sorra klikkel, annak háttérszíne ismét az alapértelmezettre vált, a címzettek száma pedig az épp inaktivált adatbázis rekordszámával csökken.

    A box fejlécében lévő ceruza ikonra klikkelve, megváltoztatható az adott adatbázishoz tartozó leiratkozó link szövege.





    Megjegyzések:

    • Ha egy személy több adatboxban is szerepel, akkor annak megfelelően, több leiratkozó link is kerül az Ő hírlevelébe.
    • Mindegyik linkkel csak a hozzá tartozó adatbázisból lehet kiiratkozni.
    • Aktiválja a "Nem frissül" mező jelölőnégyzetét is, hogy egy későbbi portálmotor frissítéskor ne íródjon felül a csakis az Ön weboldalára érvényes szöveg.
    • Ne feledkezzen el a módosítás mentéséről.
  • Honlapon feliratkozottak box

    Ebben a boxban azoknak az adatbázisa szerepel, akik a honlapon külön erre a célra szolgáló, "Feliratkozás hírlevélre" című komponensben - a nevüket és az e-mail címüket megadva - önként kérték, hogy rendszeresen kapjanak hírlevelet.



    A box egyéb jellemzői és működése megegyezik a "Regisztráltak hírlevelei" alatt leírtakkal.

  • Kézi listák box

    Ebben a boxban olyan célcsoportok (személyek vagy cégek) szerepelnek, amelyeket a honlap adminisztrátorai vettek fel.

    Az ilyen kapcsolati csoportok létrehozása történhet:

    • hírlevél tesztelés, 
    • a cégen belüli munkatársak tájékoztatása,
    • a partner cégek vezetőinek a tájékoztatása,
    • piackutatási,
    • termékajánlási (pl.: akciós termékek),
    • stb., céljából.

    A Kézi listákra a Címzettek a tudtuk nélkül is felkerülhetnek, pl.: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától vásárolt címjegyzékek (piackutatás, közvélemény kutatás, politikai kampányok, konkrét célcsoportoknak szóló termékajánlások, stb.) esetén. Ilyenkor a jogi viták elkerülése céljából, a hírlevél végére szükséges tenni egy leiratkozó linket.

    Speciális céllal olyan listákat is lehet készíteni, amelyekről nem megengedett az egyoldalú leiratkozás. A kézi listák fejlécében ezért van egy második ceruza ikon is - "Leiratkozás nem megengedett szöveg fordítása" -, amire klikkelve, az adott esetre érvényes tájékoztató szöveget lehet szerkeszteni.







    Az ilyen kötöttséggel rendelkező listák általában a céggel vagy intézménnyel valamilyen munkáltatói jogviszonyban álló személyeket (munkatársak, hallgatók, stb.) tartalmaznak, és a belső tájékoztatást segítik.

    A box egyéb jellemzői és működése megegyezik a "Regisztráltak hírlevelei" alatt leírtakkal.

  • Szűrések box

    A "Rendszer/Levelezés/Beállítások/Szűrések" felületein, különböző szempontok alapján ki lehet gyűjteni és jellemző elnevezésekkel csoportokba lehet menteni a SZEA (Személyek Ellenőrzött Adatbázisa) jellemző felhasználói csoportjait / rétegeit.





    Ezek a szűrt és elmentett felhasználói csoportok jelennek meg ebben a boxban.



    A box egyéb jellemzői és működése megegyezik a "Regisztráltak hírlevelei" alatt leírtakkal.

  • Szűrő és összegzés box

    Ez a box a címzettek listáját foglalja magában. A felületen az látható, illetve ellenőrizhető, hogy az adott hírlevél - az aktuális beállítás és a későbbi, Cenzor általi jóváhagyás esetén - összesen hány címre fog kimenni.



    Egy-egy célcsoport be-, vagy kikapcsolásakor ez az összesítés automatikusan frissül.

    A "Címzettek listáját mutat" jelölőnégyzet aktiválása esetén a címzetteket egyesével is megtekintheti, illetve ellenőrizheti. Ilyenkor az e-mail címek alfabetikus, növekvő sorrendben jelennek meg a felületen, mögöttük pedig zárójelben a felhasználó neve látható.



    Megjegyzés: A zárójelben lévő nevek szintaktikája - attól függően, hogy melyik adatbázisból (kézi listából, regisztrációból, vagy hírlevélre történő feliratkozásból) származnak - eltérő is lehet.

    Felsőoktatási intézmények licenszeiben lehetőség van a Címzett-lista további szűkítésére is. Opcionálisan lehetőség van:

    • Szak(ok) megadása, a mappa ikonra klikkelve.





      A felugró ablakban a "+" gombokkal több szakot, a "pipa" ikonnal pedig egy szakot választhat ki, az ablak becsukódása előtt.

      A felugró ablak rendelkezik egy szűrővel is, amivel a szak megnevezésére és/vagy a szak kódjára lehet szűrni.

    • Kezdési dátum, vagy dátum tartomány megadására, a rádiógombok használatával.



    • Végzési dátum, vagy dátum tartomány megadására, a rádiógombok használatával.

4. Lépés: A hírlevél tervezet befejezése, küldés a Cenzornak

Ha a hírlevél tervezetet a tartalom, a forma és a címzés tekintetében is megfelelőnek találja, akkor klikkeljen az Eszköztár "Küldés a cenzornak" ikonjára, s ezzel az előkészítés szintjén be is fejezi a munkát.

A levél továbbítását a program, egy rendszerüzenet formájában visszaigazolja.

A hírlevél cenzorálása és kiküldése

A hírlevél küldés második fázisát, csak cenzori jogosultságokkal rendelkező adminisztrátorok hajthatják végre. Ők dönthetnek a mások által előkészített hírlevél tervezetek további sorsáról (elfogadás, módosítás, kiküldés, elutasítás).

1. Lépés: A tartalom és a címzések cenzorálása

A teljeskörűen előkészített hírlevelek automatikusan a védett, "Rendszer/Levelezés/Cenzor" környezetbe kerülnek.

A Cenzorok itt minden tekintetben módosíthatják a hírlevél tervezete(ke)t és ha mindent rendben találnak, ki is küldhetik az(oka)t a véglegesített címekre.

  • A címzések ellenőrzése, beállítása

    A listázó egyes soraiban bármelyik linkre klikkelve - "A hírlevél címzettjeinek beállítása" alatt már ismertetett felületeken, az adott tartalmi elemre vonatkozóan - ellenőrizheti, módosíthatja és véglegesítheti a címzettek körét.



    Az előkészítő fázisban már említettük, hogy az egyes hírlevelek önálló tartalmi elemei akár külön-külön is megcímezhetők, vagyis az automatikus leválogató funkció kihasználásával akár más-más célcsoportokhoz is küldhetők.



  • A hírlevél kategória módosítása



    A "Hírlevél kategória" oszlopnak a "ceruza" ikonjára klikkelve, a "Hírlevél kategória választás" felület nyílik meg, ahol módosíthatja a hírlevél tartalom kategóriához rendelését.





  • Az eredeti tartalom szerkesztése



    A "Tartalom" oszlopnak az "írólap" ikonjára klikkelve, a hírlevélhez felhasznált eredeti tartalmi elem válik szerkeszthetővé.





    Megjegyzések:

    • Az előbbi döntéssel, egyben programkörnyezetet is vált. Egy hírlevél kezelő felületről átlép, a Tartalmi elem kezelőbe. Amikor végez a tartalom szerkesztésével, a vezérlés nem adódik vissza automatikusan a levélcenzor felületre, hanem a "Tartalom/Tartalmak listája" felületen marad.
    • Az eredeti tartalmak módosításakor legyen körültekintő, mert lehetséges, hogy azok a weboldalon is megjelennek!
  • A Tartalom szerkesztése



    A "Tartalom szerk." oszlopnak egy "ceruza" ikonjára klikkelve, a választott tartalmi elem másolata szerkeszthető. Ezek a másolati példányok a levélküldő környezetben automatikusan generálódnak, a Tartalmi elem szerkesztőben létrehozott tartalmakból, így módosításuk esetén az eredeti pédányaik nem változnak és a szerkesztés közben nincs programkörnyezet váltás.





    Megjegyzés: A Cenzor felületen előfordulhat, hogy ugyanaz a tartalmi elem többször is szerepel a listában, ráadásul eltérő tartalommal. Ez általában akkor következik be, ha az egyik hírlevélbe megfelel az eredeti változata, egy másik levélben viszont célszerű, bizonyos szempontok szerint átalakítani (lerövidíteni, képekkel kiegészíteni, stb.). A Cenzornak ilyenkor ügyelnie kell, hogy az egyes hírlevelekhez az adott tartalmi elem megfelelő változatát rendelje hozzá. Ha a megnevezések kényszerűségből azonosak, akkor a tartalmak ellenőrzése, biztonsággal csak a másolati példányok megnyitásával lehetséges. 

  • Visszautasítás, törlés

    A "Cenzor listázó" képernyő a már kiküldésre előkészített hírlevelek tartalmi elemeit egy közös listában jeleníti meg. Egy manuálisan összeállított hírlevélbe ezen tartalmak közül, csak a jelölőnégyzettel kiválasztottak kerülnek be, a kiküldött tartalmak pedig automatikusan lekerülnek a listáról.

    Létezik a rendszerben egy megfelelő jogosultsággal tetszés szerint aktiválható és paraméterezhető "AutoCenzor" funkció is, ami - a beállított paraméterek alapján - egyetlen hírlevélbe tömörítve, további megerősítés nélkül, automatikusan kiküldi az összes tartalmat, amit a beállított időpontban a "Cenzor listázó" felületen talál.

    Ha Ön cenzori joggal rendelkezik és úgy dönt, hogy a lista egyes elemei semmiképp se kerüljenek kiküldésre, akkor - pl. az "AutoCenzor" funkció miatt - ezeket a tartalmakat célszerű kitörölnie a "Cenzor listázó" felületről.





    A törlési szándékát mindig meg kell erősítenie egy felugró ablakban.



    A törölt tartalmakat a rendszer "Cenzor visszautasította" bejegyzéssel rögzíti a "Kiküldött levelek" kontroll adatbázisban.

  • Továbblépés

    Miután ellenőrizte - esetleg módosította -, majd a sorok elején lévő jelölőnégyzetekkel kiválasztotta az aktuális hírlevélbe szánt tartalmakat, klikkeljen az Eszköztár "Előnézet és küldés" ikonjára, a folyamat soron következő felületének a behívásához (2. Lépés: A megjelenés cenzorálása).



2. Lépés: A megjelenés cenzorálása

A megnyíló "Mail Center" felületen tovább finomíthatja és egy vagy több tesztlevél küldésével le is ellenőrizheti az összeállított hírlevél formai megjelenését. A Cenzor a levéltervezet összeállítójához viszonyított többlet jogai révén, néhány plusz paramétert is beállíthat az ellenőrző felületen.

A következő opciókat a hírlevél előkészítés, "Formai finomítások és ellenőrzés" fejezete alatt már ismertettük:

A fenti opciók kezelése és működése, a Cenzor felületen teljesen megegyezik az előkészítés alatt leírtakkal.

Megjegyzés: Ezen a felületen előfordulhat, hogy egy konkrét tartalmi elem többször is szerepel, mert

  • "Hírlevél tárgya" opció

    A "Hírlevél tárgya" mező tartalma tetszés szerint felülírható. Ennek a mezőnek a tartalma fog megjelenni a levelező program "Tárgy" mezejében.





  • "Levéltemplate" opció

    A rendszer képes több levéltemplate kezelésére, így a különböző célcsoportoknak szánt-, az eltérő rendeltetésű-, vagy a speciális, egyedi alkalomra készített hírlevelek más-más megjelenéssel küldhetők ki a címzetteknek.



  • "Fejléc-lábléc" opció

    A template-ekhez hasonlóan több fej-, és lábléc is alkalmazható. A legördülő "Fejléc-lábléc" mezőben állítható be, hogy a "Rendszer/Levelezés/Beállítások/Fejléc/Lábléc" felületen létrehozott fej-, és láblécek közül melyik érvényesüljön az aktuális hírlevél esetén.



  • Sorrend állítás

    A fejléc jobb szélén is látható az aktuális hírlevél tartalmi elemeinek a listája. Egy-egy tartalmi összetevőnél annak megnevezése és egyedi azonosítója (ID) mellett azoknak az e-mail címeknek a mennyisége is látható, amelyekre a rendszer ki fogja küldeni az adott összetevőt.



    A sorok végén lévő le-fel nyilak azt jelzik, hogy a tartalmak hírlevélen belüli sorrendje, egyszerű húzással megváltoztatható.



    Húzáskor "A tartalomból..." lista és a hírlevél tartalmi elemei automatikusan követik a sorrend változását.



  • Tesztlevél küldés

    A Cenzor felületről is küldhet teszt levelet saját magának, a kiemelt "Előnézet küldése" Eszköztár ikonra klikkelve.





    A tesztlevél kiküldését a program egy rendszerüzenettel visszaigazolja.



3. Lépés: A hírlevél kiküldése

Ha az összeállított és leellenőrzött hírlevelet minden tekintetben megfelelőnek találja, akkor klikkeljen az Eszköztár "Tovább" ikonjára, a hírlevél kiküldéséhez.



A rendszer a küldés előtt, még egy utolsó megerősítést kér.

A kiküldést a program egy rendszerüzenet formájában visszaigazolja, miközben a Cenzor listázó felületről eltávolítja a kiküldött hírlevélben szereplő tartalmakat. Az üzenet mögötti szám azt mutatja, hogy a hírlevél összesen hány e-mail címre fog kimenni.

Technikai ellenőrzés, reklamáció kezelés

A tényleges kiküldés - különösen több ezer cím esetén - hosszabb ideig is eltarthat. A kiküldési szándék megerősítésétől kezdődően, az adott hírlevéllel kapcsolatos minden információ, a "Rendszer/Levelezés/Beállítások/Levelezési log-ok" és a "Rendszer/Levelezés/Elküldött levelek" felületeken tekinthető meg.

  • "Levelezési Log-ok" képernyő: Ez a felület a rendszeren keresztül kiküldött valamennyi levél (nem csak a hírlevelek), valamint a levélküldési folyamat közben generálódó státusz-, és technikai információk ellenőrzésére és kiexportálására, valamint a problémás levelek ismételt kiküldésére szolgál. Az adatbázis sokrétű szűrési opcióval rendelkezik.

    Főbb funkciók:

    • Konkrét levelek, levélcsoportok, illetve ezek kiküldése közben generálódó információk kikeresése
    • A valamilyen okból "bennragadt" levelek újraküldése a problémás, de már kijavított címekre
    • Az adatbázis teljes, vagy részleges exportja

  • "Elküldött levelek" képernyő: Ez a felület az egyes hírlevél küldések aktuális állapotát, a fontosabb paraméterek utólagos ellenőrzését, az esetlegesen előforduló hibák körülményeinek, illetve a beérkező reklamációk jogosságának a felderítését és adminisztrációját teszi lehetővé.

    Főbb funkciók:

    • Konkrét hírlevelek, illetve ezek kiküldése közben generálódó információk kikeresése és tanulmányozása
    • A címzettek megtekintése
    • Az eredeti tartalom megtekintése
    • A hírlevélben kiküldött (esetleg módosított) tartalom megtekintése
    • Állapot vizsgálat (Elküldve, Cenzor visszautasította, Cenzúrázás alatt)
    • A felelős adminisztrátorok (létrehozó és kiküldő) beazonosítása
    • A folyamat mérföldköveihez tartozó időpontok megtekintése
Cikk nyomtatása E-mail